Mert kell a mozgás.
- Hogyan is kezdődött ? -
Nem tudom, ki miképpen van vele, de a sok ülő munkától, legyen az gépkocsi, íróaszal, vagy számítógép, egyszer csak fellázad az ember tompora.
Sok éve nálam ez úgy indult, hogy már sehogy sem volt jó. Kellemetlen érzés a zsibbadó hátsó fertályon, ami már a rövid ücsörgések során is ingerültté tett saját magammal szemben.
Nem volt jó ülni, állni, feküdni.
De, menni jól esett.
Egy ideig nem nagyon találtam megoldást, de azt tudtam, hogy ez így sokáig nem fog menni.
Fura egy állapot volt.
Aztán egy idő után egyre nyilvánvalóbb lett, mozogni kell.
De, mit? De, hogyan? De, mennyit? De, mikor? De, hová?
Futni nem szeretek, mert az fárasztó és csak rövid távon jelenthet élvezetet.
És egyszer csak jött a megvilágosodás!
KERÉKPÁROZNI FOGOK !!!
Avval jó messzire el lehet menni, olyan helyekre is el jutok, amelyek mellett eddig csak elmentem autóval, fel lehet fedezni a közelebbi és távolabbi környezetet és sok mindent meg lehet nézni.
Rövid töprengést követően irány a budaörsi Decathlon.
Óriási bringaválaszték fogadott és kb. két hétig csak kóvályogtam, tipródtam, nézelődtem, mustrálgattam a gépeket de, hogy milyen bringát kellene venni azt nem tudtam eldönteni.
Aztán egy napon az egyik eladó - gondolom már unhatta a "határozottságomat" - odajött és megkérdezte: mit is szeretnék?
Rögvest adtam az eminens választ: egy kerékpárt.
Kis mosoly: jó, jó de mégis mire kellene?
Válaszom ismét az "egyszerű" volt: kerékpározásra.
Az eladó, emocionális képességeinek köszönhetően válaszaimból rögvest kikövetkeztette, hogy nem egy vérbeli, professzionális bringással áll szemben, aki az utak ördöge és kisujjából rázza ki e sport technikai részének legmélyebb bugyraiból az ide vonatkozó ismérveket.
És mint, ahogyan ezt ilyenkor lenni szokás, apró, de következetes kérdésekkel csiklandozta ki belőlem a szükséges óhaj-paramétereket.
Vagyis: olyan bringa kell, amivel lehet menni aszfalton és terepen is egyaránt. Elvisz oda, ahová fizikailag egy ilyen jószággal csak el lehet jutni.
Válaszaim rendszerbe foglalását követően közölte: mutatok valamit.
"Neked egy 28"-os kerekekkel megáldott trekking kell" és rá mutatott egy ezüst-szürke, kissé szokatlan vázszerkezetű bringára.
Ő az:
b Twin 5
a francia
személyesen.
"Franci" a Dunánál
U lakattal
A gép alapfelszerelése: első- hátsó lámpák, sárhányók, csengő, küllő-prizmák és egy szervíztáska - ezt később erre a nagyobbra cseréltem -. A zselés nyereg pedig opcionális volt.
A többi kiegészítő: az U lakat, kulacs, kulacs-tartó és kitámasztó már nem a gép tartozéka.
És ekkor elkezdtem megízlelni egy másfajta életet is, a bringások sajátos felfogású életét.
A dolog kissé skrizofén, mert az autót azért nem tettem le, így aztán bringás szemmel autózom, és autós szemmel bringázom, de jól is van ez így.
A KLUB
Már, vagy fél éve bringáztam amikor klub tag lettem.
Nem, nem az MK-nak, az már korábban megtörtént.
Annak a klubnak lettem tagja, akiket gépkocsival ütöttek el.
Az eset klasszikusnak is mondható. Kijelölt kerékpárút, kijelölt átkelőhellyel, telizöld-lámpás szabadjelzéssel, mellettem a zebrán a gyalogokkal, szóval ahogyan az a nagykönyvben is le van írva, vagyis minden optimális.
És most jön a katarzis. A mellékutcából kikanyarodó autó nemes egyszerűséggel oldalról kütötte alólam a bringát...
Röpülés, hanyatt esés, talajfogás, fej beütés. Mázlim volt, sisakban nyomtam, ezért, csak a farpofám volt keményebb egy helyen néhány hónapig.
A bringám sem nagyon sínylette meg, mindössze a zselés nyereg széle nyílt fel.
A kedvem és a merszem nem ment el a tekeréstől, de akkor a gyakorlatban tanultam meg, "az elsőbbség az, amit meg is adnak".
Az első bringázós héten irány a környék és ahogy megjött a kedv, egyre "merészebb" utakra indultam.
A hét végén már úgy gondoltam, hogy megy ez, mint a karikacsapás és nekivágtam egy elég meredek utcának a Sas-hegy oldalában. Aki ismeri a Rákó utcát, az tudja miről beszélek.
Hááát, mit mondjak? Az út felénél sem jártam, de a nyelvem már a nyereg környékén lógott, a tüdőm meg mint a kovácsfújtató, mikor vasat hevítenek, hogy formálni lehessen.
Nagy tanulság volt. Szokni kell.
Aztán lassan eltelt egy év és azt vettem észre, hogy ahová korábban csak egy-két óra alatt jutottam el, most már a fele idő is elég lett a táv megtételére.
Azokon a kisebb emelkedőkön, ahol korábban 10-12 km/h-val "száguldottam", már a 20-22 km/h-s tempó is könnyedén ment.
Nahát! Azt hiszem belejöttem, hozzá edződtem a bringázáshoz.
Aztán, mert már elég sok helyre volt idő eljutni, beindult a terepezés is. Na nem a rock rider jellegű, mert ez a bringa nem arra készült.
Ekkorra már egy kisebb hátizsák is a felszerelés tartozéka lett és opcionálisan a fényképezőgép.
Azóta az utak érdekes részeit megörökítem és amelyeket időnként közprédává teszek.
Időközben a bringázás engem is "elvetemedetté" tett és már nem számít a tél sem. Úgy minusz 5 fokig jó rétegesen öltözve, 2-3 órát is el lehet tekeregni.
A latyakban azonban nem kockáztatok, nem éri meg.
Jelszavam:
"A bringázást élvezni kell és nem beledögleni"
Eurovelo 6 Szentendre felé a nyúl gáton 2011. ősz...
Emlékezetes terepszakasz.
Itt egy alkalommal akkorát estem a feltört aszfaltszél darabjainak "jóvoltából", hogy még a Sas-hegyi obszervatórium szeizmográfjai is regisztrálhatták.
A fényképezőgépem be a bordám alá, fémkerete elgörbült és csak jó félévvel később, egy tüdőszűrésen derült ki, hogy bordatöréssel úsztam meg.
Itt nem árt a kormányba jó erősen belekapaszkodni.
Eurovelo 6 Szentendre felé a gáton
még mindig Eurovelo 6
sose'javítják ki?
Most 2013. tavaszán ettől csak rosszabb állapotban van. Dicsőség az illetékeseknek.
Ha érdekel, hogy most 2013. július elején mi a helyzet az Eurovelo 6 e szakaszával, akkor ugorj át a 2013. Nyár közepe van című bejegyzésem első fejezetére.